Downstream

Feldolgozás és Kereskedelem

2010 a folyamatos fejlődés éve volt, ahol elsősorban a működés hatékonyságára fektettük a hangsúlyt. A kelet-közép-európai régióban a Feldolgozás és Kereskedelem szegmens öt jelentős finomítót és a hozzá kapcsolódó eszközparkot üzemelteti az ellátási lánc menedzsment vezérlésével.
A Pozsonyi és a Dunai Finomítók továbbra is élvezik azt az előnyt, amit kiváló üzemeik biztosítanak számukra, miközben jelentős erőfeszítésekkel folyamatosan növeljük az INA Downstream teljesítményét.
Kiterjedt csővezeték-hálózat és növekvő telepi lefedettség biztosítja a versenyképes kőolaj- és alapanyag-ellátást, valamint a legkedvezőbb szállítási költségeket. A regionális nagykereskedelmi tevékenységet a Kiskereskedelmi Divízió széleskörű, több mint 1600 tagú töltőállomás-hálózata hatékonyan támogatja 11 országban, 7 különböző márkával.

 
 
  • A  lassan élénkülő gazdasággal összhangban fokozatosan javul a finomítói környezet, míg a piaci fejlemények a közép-európai régióban változatos képet mutatnak.
  • Az INA modernizációs program I. fázisa majdnem teljesen befejeződött, így az ottani finomítók is képessé válnak EURO V-ös minőségű motorhajtóanyag termelésre, ezzel is csökkentve a környezetterhelést.
  • A MOL nagy hangsúlyt fektetett a működési hatékonyság javítására, ami segített kiegyensúlyozni a külső környezet negatív hatásait.
  • A logisztikai rendszerek további fejlesztése és a kiskereskedelemi hálózat konszolidálása megfelelő alapot biztosít az erős piaci pozíció megteremtéséhez és a délkelet-európai terjeszkedéshez.
  • A Downstream tovább folytatja a fenntarthatósági elvek kiterjesztését minden üzleti egységre és a regionális leányvállalatokra.
 

Versenyelőny

A MOL Downstream az európai finomítók közül kiemelkedő eszközstruktúrával rendelkezik. Legkomplexebb finomítóink, a Dunai és a Pozsonyi, 2003 óta folyamatosan a legjobbak között szerepelnek nettó készpénztermelő képességüket tekintve a WoodMackenzie tanulmányai alapján. A kevésbé hatékony horvát és olasz eszközök átalakítása 2010-ben mérföldkőhöz ért, ezáltal lehetővé vált minden finomítónkban Euro V-ös minőségű üzemanyag gyártása. Míg finomítóink élvezték annak előnyét, hogy közvetlen csővezetékes kapcsolattal rendelkeznek az orosz kőolajhoz, addig a tengeri nyersolaj piac további lehetőséget nyújtott, hogy optimálisan választhassunk a különböző kőolajfajtákból. Az üzletág úgy optimalizálta a finomító működését, hogy kiaknázhassuk regionális piacainkon a szinergia-lehetőségeket. Kiterjedt logisztikai hálózatunk és a végfelhasználókra fókuszáló, jól pozícionált kereskedelmi tevékenységünk kulcsfontosságú szerepet játszanak árrés-bevételünk biztosításában. A Kiskereskedelmi Divízió piaci jelenlétünk erősítése érdekében üzemanyag-értékesítést és kiskereskedelmi tevékenységet folytat 11 országban. A töltőállomások számának, illetve azok földrajzi elhelyezkedésének dinamikus növekedése után a jelenlegi legfőbb kihívás a meglévő töltőállomás-portfoliónk konszolidálása továbbá hatékonyságának fokozása.

Petrolkémia

Petrolkémiai üzletágunk vezető szereplője Közép-Kelet Európa petrolkémia iparának és Európában a tíz legjelentősebb polimer termelő között van. Elsősorban európai műanyagipari feldolgozó társaságokat látunk el polimerekkel. Termelést két telephelyen, Tiszaújvárosban (Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt, továbbiakban TVK) és Bratislava-ban (Slovnaft Petrochemicals, s.r.o., továbbiakban SPC) folytatunk - mindkét helyen a MOL-csoport finomítóival integráltan. Alapanyag vásárlásainkkal biztos piacot jelentünk a MOL-csoport Termékelőállítás-Kereskedelem szegmens számára. Azon túl, hogy a vegyipari alapanyagokból etilént és propilént termelünk, versenyképes minőségben állítunk elő polimereket, melyek alapvető fontosságúak az ipari alkalmazások során, valamint a mindennapi életünkhöz elengedhetetlen fogyasztási- és iparcikkek gyártásában. A polietilének közül alacsony sűrűségű polietiléneket (LDPE), valamint unimodális és bimodális nagy sűrűségű polietiléneket (HDPE) gyártunk. Polipropilén (PP) termékpalettánkon megtalálhatók a homopolimerek, a random és blokk kopolimerek. A TVK és az SPC integráltan működnek, termékeik jelentős részét a TVK kereskedelmi leányvállalatain keresztül értékesítik a következő márkaneveken: Tipelin, Tipolen, Bralen (a polietiléneknél) és Tipplen, Tatren (a polipropiléneknél).

  • Az olefin társ-termék értékesítésünk növelése.
  • A polimer értékesítésünkben – fókuszálás a régiós piacokra.
  • Magas szintű rendelkezésre állás a termelésben – sikerrel végrehajtottuk a nagyleállást és a karbantartási programunkat.
  • A folyamat-biztonság irányítás rendszerének bevezetése - termelés biztonságának fokozása érdekében.
  • Stratégiailag fontos szerepben az energiahatékonyságunk növelése.

Magyarországon és Szlovákiában közvetlenül a TVK-ból, illetve az SPC-ből szolgáljuk ki vevőinket. Kereskedelmi leányvállalatainkkal öt országban – Németország, Lengyelország, Olaszország, Franciaország és Ukrajna – vagyunk jelen. Ezen felül Ausztriában és Romániában kihasználjuk a többi MOL üzlet jelenlétéből fakadó előnyöket és a MOL leányvállalatoknál dolgozó kereskedőink révén folytatjuk értékesítési tevékenységünket. További piacaink és a kiemelt partnereink esetében az értékesítés és a termékekkel kapcsolatos szaktanácsadás a TVK-ból, illetve az SPC-ből történik. Elsősorban az európai műanyag feldolgozó vállalkozásokat látjuk el alapanyagokkal - termékeinknek több, mint 97%-át az európai piacokon értékesítjük.
A gyors növekedést mutató közép-kelet európai piacok közelsége stabil alapot biztosít vevőink igényeinek kielégítésére, mind a testre szabott kereskedelmi szolgáltatásaink, mind termékeink minősége által, amelyek stratégiailag fontos elemek a régió polimer piacán elért vezető szerepünk megtartásában. Az évek során a petrolkémia iparban szerzett tapasztalatunk alapján a legfontosabb belső erősségeink közé tartozik a képzett kereskedelmi és műszaki szakembergárda.

Versenyelőnyeink

Versenyképességünk az előnyös földrajzi pozíciónkra és versenyképes termelő kapacitásainkra épül, melyet a kiegyensúlyozott termék- és vevő portfolióink mellett a finomítói integráció tesz teljessé. 

Integrált működés: A “kőolajtól a polimerekig” filozófiánknak megfelelően optimalizáljuk finomítói és petrolkémiai termelési folyamatainkat a teljes szénhidrogén értéklánc mentén, így nemcsak az eredménytermelő képességünket maximalizáljuk, hanem a csoport szintű kockázatokat is csökkentjük. A finomítók és a petrolkémiai üzemek integrált működtetése mindkét fél versenypozícióját erősíti. Szegmensünk azáltal, hogy a MOL finomítói termékértékesítés 13%-ának megfelelő, mintegy 2,3 millió tonna alapanyagot vásárol, biztos piacot jelent a MOL-csoport Termékelőállítás-Kereskedelem szegmense számára. A Petrolkémia szegmens az üzemanyaggyártáshoz használt olefingyári terméket viszontértékesít a MOL finomításnak, amelynek a mennyisége eléri a felhasznált petrolkémiai alapanyag 30%-át.

Kedvező földrajzi pozíció:
Kereskedelmi és marketing stratégiánkban a gyors növekedési potenciállal rendelkező közép-kelet európai értékesítésünk növelésére összpontosítunk, ahol a kontinens belsejében fekvő piacainkon kihasználjuk kedvező földrajzi pozíciónkat és a vevőink kiszolgálása során szerzett speciális piaci ismereteinket. A kisebb szállítási távolságok csökkentik a szállítási és egyéb logisztikai költségeinket. A logisztikában és a műszaki támogatásban nyújtott értéknövelő szolgáltatások különböztetik meg a Petrolkémia szegmenst a versenytársaktól. Szolgáltatásaink mellett a régióban szerzett tapasztalatunk jelenti legfőbb versenyelőnyünket a MOL célrégiójában.

Minőségi tanúsítványaink: