A MOL kézhez vette az OMV következő keresetét

A MOL Nyrt. ezúton tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket, hogy az OMV Clearing und Treasury GmbH törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a Társaság ellen a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság előtt arra hivatkozva, hogy álláspontja szerint a Társaság hatályos alapszabálya törvénysértő és a Társaság a működése során nem tartja be a szervezetére és működésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. A kérelem – amelynek tárgya az alapszabálynak a „B” sorozatú elsőbbségi részvényre és a szavazati korlátozásra vonatkozó rendelkezései – az OMV által a tavalyi év folyamán indított és a Fővárosi Bíróság jogerősen elutasított keresetéhez kapcsolódik.

Közzététel időpontja: 
2008-10-20 (Egész nap)